A mai nap lassan indult, először is esett. Ez nem katasztrófa, hisz amúgy is buszozás volt a menü. Az egyik útitárs rossz hírt kapott, így neki haza kellett mennie. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Hainsben van repülőtér, ahonnan el tud jutni Juneau-ba, ahol pedig már nagy reptér van. Sajnos a rossz idő a kisrepülőgépeket is akadályozta, de a komp, mint végső megoldás ott volt. Ha most este kellene elindulnia, akkor ez valójában lehet, hogy sok napig lehetetlen lenne.
Délelőtt először Haines városában voltunk, ahol először a nyilvános WC fedett előtérben, majd egy kávézóban múlattuk időnk. Azért nem indultunk azonnal, mert egy helyi törzs kiállítását szerettük volna megnézni, amely délben nyitott. Itt a Tlingit törzs az őslakos, a törzsfőnök házának részeit állították ki ha jól értettem. Nagyon idős tárgyakat láttunk, lehettek akár kétszáz évesek is. Amúgy nem lehetett egyszerű életük, hisz végülis folyamatosan elnyomták őket és a kultúrájuk úgy ahogy van fel kellett adják. Pedig érdekesek a történeteik. Az egyik arról szólt, hogy volt valami ellenséges szellem akit nagy alapossággal elpusztítottak, majd még utolsó tettként a hamvakat jól szétszórták annak ellenére, hogy a szellem figyelmeztette őket, hogy örökre kísérteni fogja őket. A "jutalom" a szúnyogok, melyek azóta is csípnek válogatás nélkül mindenkit.
Az indián kiállítóhely után átkeltünk a határon, így British Columbia, majd nem sokkal később Yukon tartományban jártunk. A hegyek gyönyörűek, időnként egy tó, patak, vagy folyó. Az út szuper minőségű, de szinte semmi forgalom. Településen egyen sem mentünk át, pedig jöttünk legalább 100 km-t. Jelenleg Kathleen Lake-nél vagyunk.
Most megyek aludni, itt lassan este tíz és a nap még magasan. Mivel úgy sincs internet a kérdésekre holnap válaszolok.
Azt nem kérdeztem, hogy ha átmentek Kanadába, akkor kell-e vízum, illetve az USA-ba, most hogy van a vízum, kell-e, és ha igen, akkor több belépős kellett neked.
ReplyDeletearra rájöttem (vagy igen vagy nem), hogy azért van nitrogénnel dúsítva a Pepsi, hogy kisebbek a buborékok és ezáltal (állítólag) ízletesebb, dode miért kék az egyik és miért fehér a másik?
ReplyDeleteaz ételek nagyon szépen vannak agyusztálva, ezt a vezetők készítik így el?
jól látom, hogy a nők többségben vannak?