Fairbanks - Alaszka - Green Tortoise 10./26. nap

Ma Fairbanks volt a cél, ez Alaszka második legnagyobb városa. Fura volt több sávos autópályát, jelzőlámpát látni.

Az első megálló egy Pioneer Park nevű hely volt, ami leginkább egy skanzenre emlékeztet, sok "régi" házat ide szállítottak át. Azért idézőjelben régi, mert részben a XX. század elejéről beszélünk.

1849-ben fedezték fel még az oroszok, hogy a Kenai félszigeten arany van, de a nagy aranyláz kicsit később tört ki. Jogos kérdés lenne, hogy miért adták el az oroszok Alaszkát, ha tudták, hogy van itt arany - az én értelmezésem szerint azért adták fel, mert nagyon messze volt Moszkvától és nem hiszem, hogy támadás esetén meg tudták volna védeni. A másik ok, hogy az USA-nak stratégiai fontosságú volt ez a vidék, az oroszoknak pedig a világ vége. 

Abba belegondolni, hogy itt milyen lehetett élni számomra nehéz, mert csak az 1950-es évekre lettek itt utak, addig jórészt a folyókon közlekedtek, amik jó négy hónapon át voltak hajózhatók. Úgy általában is a civilizáció vívmányai későn értek ide. 

A második megálló is a kultúra jegyében telt, ez a Museum of the North nevű műintézmény volt, ahol először egy filmet néztem meg az északi fényről, egyértelműen felkerült a bakancslistámra, hogy személyesen is lássam.

Utána a múzeum Alaszkát bemutató szekcióját néztem meg. Lenyűgözött, hogy milyen változatos ez a vidék, mennyi különleges hely, állat, növény él itt. Négy vagy öt részre osztották fel az államot és bemutatták a növény- és állatvilágukat, valamint az ott található ásványkincseket.

Volt egy rész a világháborúról, egy olyan szeletéről amiről kevés szó esik. Az amerikaiak is koncentrációs táborokat létesítettek, ahová a japán származású, valamint aleut lakosokat kitelepítették. Állampolgárság nem számított. Gyakorlatilag vihettek magukkal egy kevés ruhát, mást semmit, ingatlanaikat, üzleteiket maguk mögött kellett hagyják. Sokáig erről nem esett szó és kárpótlást sem nagyon kaptak. Sokakat ingyen munkaerőként használtak és mindenféle ürüggyel még akkor sem engedték el őket, amikor elvileg már távozhattak volna.

Még lett volna egy látogatóközpont amit meg lehetett volna nézni, de bevallom eddigre elfáradtam, ráadásul vacsorázni is ekkor lehetett. Úgy döntöttem, hogy a társaság a fontos, így Julie, Roger, Sue, Lizzy, Ghita és fia társaságában vacsoráztam. Egy burger volt a vacsorám, nem estem hanyatt tőle, de szerencsére nem is volt drága. A desszert, peanut butter mousse viszont nagyon finom volt.

Még nagyjából egy órát buszoztunk és Nenana nevű városban aludtunk. A város arról nevezetes, hogy fogadást lehet kötni arra, hogy mikor olvad fel a folyó, $2.5 egy fogadás ára, a napot és a pontos időpontot is meg kell adni. Az idei nyertes negyed millió dollárral lett gazdagabb. Nenana ice classic ennek az eseménynek a neve, idén április 27-én hajnali 5:18 tört meg a jég. (https://www.nenanaakiceclassic.com/)

Este lefekvés előtt még felkerestük a helyi kocsmát, ahol a föld nem épp egyenes, gondolom azért, mert ez alatt az épület alatt is megolvadt a permafroszt.

Mivel lehetett a buszon aludni, így éltem a lehetőséggel.