Úton haza

Igazándiból egy történet maradt hátra, hogy arról írjak, hogyan jutottam haza.

Lehetne a történet az, hogy Anchorage-ben felszálltam egy repülőre, aztán Frankfurtban egy másikra és utána már itthon is voltam. De ez a kedves olvasó felháborodását váltaná ki, hogy mi az, hogy ennyivel elintézem. Pedig tényleg nem lett volna sok mondanivalóm.

Lehet, hogy ezért volt kicsivel kacifántosabb, hogy ne unatkozzatok.

A történet ott kezdődik, hogy hétfőn online becsekkoltam, amikor is két levél érkezett. Bevallom akkor nem néztem meg, csak később. Ebből a második levélből kiderült, hogy nem kedden délután, hanem szerdán reggel indul a repülőm. Azért kimentem a repülőtérre, hisz az autót is le kellett adni, másrészt szerettem volna, ha a légitársaság gondoskodik a szállásomról. Hát ez csalódás volt, mert az volt a kedves üzenet, hogy oldjam meg magam. Így irány a booking, ahol találtam szállást. Odamentem és mondták, hogy két hete nincs szabad szobájuk, a booking csak disznó, de a szomszédos szállodában állítólag van hely. Nem volt. Ahogy a város egyetlen szállodájában sem.

Még jó, hogy van Airbnb. Csekély 80.000 forint körüli összeget kicsengetve elkerülhettem, hogy a reptéren a földön aludjak.

Másnap, szerda reggel minden eseméytelenül indult. Az egész középső szekcióban egyedül ültem (premium economy), ráadásul legelöl, így helyem rengeteg volt.

Azt hittem, hogy minden rendben megy, de egyszer csak a kapitány bejelentette, hogy még öt percet körözünk, aztán ha nem sikerül, Kölnben landolunk. Ugyanis klímaterroristák úgy döntöttek, hogy a legjobb az, ha a futópályához ragasztják magukat, hisz ezzel tehetik a legtöbb embert boldoggá. Engem bevallom nem tett boldoggá, de ha valaki a kedves olvasók közül úgy érzi, hogy ő ettől boldog, jelentkezzék, beszéljünk.

Kölnben először az volt a terv, hogy megtankolunk, majd átrepülünk Frankfurtba. Ez egy idő után úgy változott, hogy mindenki szálljon le, szedje össze a csomagját, aztán majd lesz valahogy. Lett valahogy. Közben bemondták, hogy a kettes buszmegállóban van egy busz ami Frankfurtba visz. A csomagom ekkor még sehol. Sok sok várakozás után megkaptam a csomagom. Busz ekkor már sehol. Volt több, ami a tokiói utasokat vitte, de arra nem szállhattam fel.

Már a repülőn elkezdtem az online ügyfélszolgálatot zargatni, de akkor még nem is látták, hogy ne ott vagyok ahol kellene. Később a csomagom okozott gondot, miszerint nincs meg. Egy rövid időre volt kölni megoldás, de az ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetés megszakadt.

Végül lett busz, így elindultam Frankfurtba. Lett jegyem is, Brüsszelben kellett volna átszállni, a feladat, csak annyi volt, hogy elérjem. De nem értem el.

Hosszú sor következett, ahol mondták, hogy de hát holnapra van jegyem. Mondtam, hogy már tegnap otthon kellett volna lennem, nincs-e olyan megoldás amivel még ma hazajutok. Sok sok keresés után került egy jegy stuttgarti átszállással. Még csak olyan egy óra felé járhattunk, így némi várakozás várt rám.

Meg izgulás. Mert az átszállásra volt nagyjából fél órám. A repülő meg tíz percet késett. Szerencse, hogy Stuttgart kis reptérrel bír.

Így értem végül haza. Nektek meg van mit olvasni :-) 

Anchorage - Alaszka - Green Tortoise 14./30. nap

Ébredés után a sátor lebontása következett. Elvileg volt reggeli, de én azt kihagytam, inkább rendeztem a csomagom.

Nagyjából négy órányi út állt előttünk, még két utolsó pillantást is vetettünk a Denali-ra az út során, továbbra is gyönyörű!

Érkezés után gyors búcsúzás, majd a Rapid Rabbit Adventure Tours felvette járművét. Azaz Sue elment velem a reptérre, ahol átvette az autót amellyel a következő kalandjaink fogjuk átélni. Egy szép piros jármű kormányánál találtam magam, mivel vállaltam, hogy vezetek. Bár Sue is vezetne, de mivel ő általában az út rossz oldalán vezet, így nem bánta, hogy nem kell.

Egy nagyon finom vacsora a nap utolsó tette, majd irány a Hostel.

Persze hülye vagyok, mert bár lefeküdtem, felkeltem, hogy az egyik utastársat kivigyem a reptérre. 

Denali 3. nap - Alaszka - Green Tortoise 13./29. nap

Ma reggel arra ébredtem, hogy bizony megfáztam. A fene egye meg a tegnapi sofőrt aki száguldott le a hegyről, meg engem, aki későn jött rá arra, hogy nem ártana becsukni az összes ablakot. 

Azért voltam különösen szomorú, mert ez a nap egy különleges alkalmat kínált. Egy olyan túrát, ahol egy ranger vezetésével 12 ember olyan helyen sétál, ahol nincsenek kijelölt ösvények. 

Átgondoltam, de azt mondtam, hogy inkább legyek óvatos és nem megyek. Szerencsére két kedves utastárs két fontos dolgot mondott. Az egyik, hogy ráérek akkor eldönteni, miután leszálltunk a buszról, hogy megyek-e, és az három óra múlva lesz. A másik utastárs pedig azt mondta betegebb úgysem leszek. Így mégis nekivágtam. És végigjártam! 

Beszéljünk kicsit arról, hogy mit is. A szezonban, május vége és szeptember eleje között, azaz nagyjából tíz héten át napi egy túra indul. Azaz legjobb esetben is olyan 900 hely van egy szezonban. Egy helyre évente csak kétszer mennek és a hely alatt egy tágabb térség értendő. Azaz az a hely ahol jártunk sok embert nem látott, a hegy amire felmásztunk lehet, hogy nem látott 100-nál több embert. 

A túra során persze felejtsd el az összes szabályt amit tanultál, azaz csendben, egy sorban egymás után az ösvényen. Nem, itt jó hangosan, csujogatva, jól kiterjedve kell közlekedni. Mindeközben sokszor mellmagasságig érő sűrű bozótban, vagy folyón át, úgy, hogy belelépsz és vizes lesz a bakancsod (értsd teljesen átázik), vagy a puha tundrán, ami kicsit olyan, mint a szivacs, vagy a hó, de nem hideg. A vizes bakancsot tudtam előre, ezért próbáltam inkább kimaradni belőle, de a köveken én bizony száraz lábbal keltem át (ismervén a rizikót, hogy a kövek mozoghatnak, csúszósak lehetnek). 

Szóval maga az út is kalandos, mivel teljesen különbözik attól, mint amit kiránduláskor megszoktál. 

Ebédelni az említett hegy egyik csúcsán ültünk le (a hegy úgy nézett ki, mint egy bagett). Nincsen neve itt szinte egyetlen hegynek sem, mert az a meghódítást sugallná (jelentsen az bármit is). 

Ültünk, békésen ebédeltünk, amikor valaki megszólal, hogy ott egy medve, majd még kettő. Egy anyamedve két bocsával. Egy ideig nem volt határozott az irány amerre mentek, de egyszer csak határozottan és gyorsan a mi irányunkban indultak el. Nagyjából fél kilométerre lehettek tőlünk, de a ranger mondta, hogy mindenki azonnal tegye el az ebédjét és jó zajosan távozzunk, azaz legyünk még hangosabbak és ordítva csujogassunk. Egy bő fél óra múlva álltunk meg egy kicsit, de utána is tempósan haladtunk. 

A túra végén valotta be a ranger, hogy az út nem közepes volt, mint amit eredetileg meghirdettek, hanem nehéz. 

Igazából a legnehezebb az volt, hogy egy túratársam, aki az előző nap pihent rohant elöl és nem értette meg, hogy egy csapat vagyunk akiknek együtt kell mennie. 

A félreértések elkerülésének érdekében megjegyzem, hogy fantasztikus volt ez a túra, nagyon örülök, hogy nem hagytam ki. 

Jól esett buszra szállni és lezötyögni. Az első amit vettem, egy adag papírtörlő, az az orr szituációban segített, majd negyed óra elteltével a fürdős dolgaimhoz is hozzá jutottam, így egy fantasztikus zuhany tovább javította a lelkiállapotom. 

Volt egy vacsora is, de panasszal nem rontanám el ezt a napot. Vacsora után benyomtam egy Advilt, lefeküdtem a busz végében. Miután visszaértem beestem a sátorba, talán a legjobbat aludtam. Talán melegebb is volt éjjel. 

Kérdésekre válaszok:

Volt amikor másokkal mentem, de engem bevallom frusztrál, ha úgy érzem, hogy feltartok másokat. Egyfelől néha jól esik megállni, körülnézni, élvezni azt ahol vagy, másrészt akkor tudok a saját tempómban menni. Igaz, a medvék miatt elvileg jobb többen, de eddig valahogy nem éreztem a dolog súlyát, lehet, hogy most már nem mennék egyedül bármennyire is jó. 

A buszon hivatalosan nincs szöveg, de a sofőröknek nem tilos beszélnie. A harmadik sofőr akivel mentem fantasztikus volt, annyi minden érdekeset mesélt. Sokan mentek különböző időpontban buszozni, én nem tudtam belőni, hogy mennyi idő lesz a túra, ezért hagytam késő délutánra a buszozást. Ráadásul állítólag akkor jobbak is az esélyek az állatokra, mert hűvösebb van. 

A boltban egy üveg Dr. Pepper-t és egy csomag chicharrone-t vettem, ami tulajdonképpen töpörtyűféleség. 

Az út szerintem a Savage river-ről kapta a nevét, miszerint annak a völgyéből és annak a völgyébe tart. 

Denali 2. nap - Alaszka - Green Tortoise 12./28. nap

Nem volt meleg az éjszaka, volt nem egészen - 1 fok. Volt aki fázott. Nem csodálom. Érdekes én nem, jól felkészültem, sőt a felesleges meleg dolgaimból kölcsön is adtam ma éjszakára.

Reggel arra ébredtem, hogy a nagy rejtőzködő, a nagy darab, aki Denali néven ismert megmutatta magát. Kristálytiszta ég, felhők sehol, így még "pizsamában" (értsd hosszú ujjú felső, rajta pulóver, alul meleg zokni és melegítőnadrág) kislattyogtam gyönyörködni.

Reggelinél azt is megtudtam, hogy a Savage Alpine Trail is nyitva, ennél jobb hír nem is érkezhetett volna. Persze ekkor még nem tudtam, de utólag végképp azt mondom csodálatos szerencse, mert az elmúlt napokban többször lezárták medve jelenléte miatt, közte tegnap is.

Reggeli után neki is vágtam, ez egy 6.4 km hosszú, 380 m-nyi szintkülönbséget jelentett, valamint rengeteg gyönyörű kilátást. Láttam madarakat, mókusokat, valamint dali sheep-et, ami miatt a nemzeti park létezik. Csináltam sok képet, ezúttal a fényképezőgépem is elővettem, így lesznek képek amelyek később érkeznek. Nagyon tetszett az út, persze azt hittem lassú vagyok, mert három órámba telt végig járni, de kiderült, hogy a szintidő csak negyed órával kevesebb. Holnap egy különleges túra vár rám, ahol nem szeretnék sereghajtó lenni.

Mivel még nem volt dél, így úgy döntöttem, hogy lemegyek a látogatóközpontba képeket feltölteni, megnézni mi van ott, mert állítólag a filmek nem rosszak. Utána a táborban némi meleg holmit átadtam, szunyókáltam egyet, mert fél ötkor jött a busz, ami mélyebbre bevitt a parkba.

Odafelé egy kedves sofőr volt, aki mesélt és nagyon figyelt az állatokra. Láttam távolról medvét és caribout. A táj gyönyörű, nagyon változatos, és az egész az út kivételével érintetlen. Jelenleg az út nem járható végig, mert három éve egy földcsuszamlás miatt egy rövid szakaszon nincs út. East Fork az ideiglenes végállomás, ott sétáltam egy kicsit, majd a következő busszal jöttem vissza, ott a sofőr meglehetősen mufurc volt. Azért láttam caribout, rókát, sólymot. 

Vacsorára vegetáriánus lasagne volt, nagyon finom volt, tettek nekem félre, mivel én későn értem vissza. 

A nap utolsó meglepetése az volt, hogy amikor az esti WC látogatásból tértem vissza, őkelme, a nagy darab, a Denali teljes pompájában látszott. 

Válaszok kérdésekre:

Buszon alvás elvileg mindig "engedélyezett" kivéve a Denali nemzeti parkban, így Chena Hot Springs-ben azért kellett sátrazni, hogy mindenki kiderítse, hogy mindene úgy működik-e ahogy kell, mert Fairbanks-ben volt sport bolt, ahol minden kapható. Ha jól tudom, akkor mindenki aki itt él kap valamennyit az olajjövedelemből, valamint alacsonyak az adók. A Top of the World Highway nevű úton volt a határ, még hétfőn, már Chicken is USA volt.

A roro Kanadában volt, de ha jól láttam van keleti parti és nyugati parti desztináció is. 

Denali 1. nap - Alaszka - Green Tortoise 11./27. nap

Reggel Nenana-ban ébredtünk, ahonnan már csak másfél óra a Denali nemzeti park. Egy rövid megállónk volt egy nagy supermarketnél, aztán irány tovább.

Az első feladat az volt, hogy megtudjuk milyen programok elérhetők. Amiben bíztam, hogy esetleg lesz, az az úgynevezett felfedező út (discovery hike), amit egy ranger vezet. A parkban nincsenek egyáltalán túraútvonalak, így magamtól nem indulnék neki, de így vezetve én is megtapasztalhatom, hogy milyen az igazi érintetlen természet. Nagy szerencsénk volt, szombatra volt időpont. Így holnapra szereztem még egy jegyet, amivel el tudok menni felfedezni. A következő rendszer működik a parkban: egyetlen út van a nemzeti parkban, a 15. mérföldig jöhetnek be civil autók. Itt van a táborunk is. Az út jelenleg a 43-as mérföldkőig járható, mivel nemsokkal utána egy földcsuszamlás elvitte az utat. Erre a szakaszra, mármint a 43-as mérföldkőig kétféle busz jár.

Az egyik, ahol folyamatosan beszélnek, a másik, ahol ez nem kötelező szolgáltatás, de azt hallottam ott sem némák a sofőrök, és mindkettő megáll, ha valami érdekeset látni, valamint vannak pisiszünetek is. Az utóbbi buszról, amin nincs folyamatos duma, arról le lehet szállni, majd a következőre felszállni. Elvileg a végén van egy patakmeder ahol érdemes sétálni. Ja és árban is van némi különbség, a pofázós $144, a másik $33.

Miután ezt elintéztem elmentem megnézni a szánhúzó kutyákat. Télen nagyon fontos segítséget jelentenek az utánpótlás szállításában. Vegyesek az érzéseim, mert nyilván a lehető legjobb körülmények között tartják őket, de láncon lenni nem lehet vidám.

Volt egy bemutató is, ahol egy kerekes kocsi elé fogtak be négy kutyát és mentek egy kört.

A nap vége az volt, hogy feljöttünk a táborhelyre, felvertük a sátrunk. Csodás dolog, hogy némi sétányira ugyan, de van angol WC. Épp azt kerestem meg, amikor útban visszafelé egy túratársam szól, nézd. Egy gyönyörű caribou állt ott (rénszarvas). Mivel a táborhelyünk felé haladt, így távolról követtük. Mivel a táborhely bejáratnál van egy kötél, így azt átugrotta. Nagyon kecses volt.

Még egy rangert hallgattam meg, aki arról mesélt, hogy ez a terület milyen volt 10-15.000 évvel ezelőtt és hogyan változott. Ígérem, hogy megpróbálom nem elfelejteni és majd leírom, de megpróbálok egy nagyot aludni. 

Fairbanks - Alaszka - Green Tortoise 10./26. nap

Ma Fairbanks volt a cél, ez Alaszka második legnagyobb városa. Fura volt több sávos autópályát, jelzőlámpát látni.

Az első megálló egy Pioneer Park nevű hely volt, ami leginkább egy skanzenre emlékeztet, sok "régi" házat ide szállítottak át. Azért idézőjelben régi, mert részben a XX. század elejéről beszélünk.

1849-ben fedezték fel még az oroszok, hogy a Kenai félszigeten arany van, de a nagy aranyláz kicsit később tört ki. Jogos kérdés lenne, hogy miért adták el az oroszok Alaszkát, ha tudták, hogy van itt arany - az én értelmezésem szerint azért adták fel, mert nagyon messze volt Moszkvától és nem hiszem, hogy támadás esetén meg tudták volna védeni. A másik ok, hogy az USA-nak stratégiai fontosságú volt ez a vidék, az oroszoknak pedig a világ vége. 

Abba belegondolni, hogy itt milyen lehetett élni számomra nehéz, mert csak az 1950-es évekre lettek itt utak, addig jórészt a folyókon közlekedtek, amik jó négy hónapon át voltak hajózhatók. Úgy általában is a civilizáció vívmányai későn értek ide. 

A második megálló is a kultúra jegyében telt, ez a Museum of the North nevű műintézmény volt, ahol először egy filmet néztem meg az északi fényről, egyértelműen felkerült a bakancslistámra, hogy személyesen is lássam.

Utána a múzeum Alaszkát bemutató szekcióját néztem meg. Lenyűgözött, hogy milyen változatos ez a vidék, mennyi különleges hely, állat, növény él itt. Négy vagy öt részre osztották fel az államot és bemutatták a növény- és állatvilágukat, valamint az ott található ásványkincseket.

Volt egy rész a világháborúról, egy olyan szeletéről amiről kevés szó esik. Az amerikaiak is koncentrációs táborokat létesítettek, ahová a japán származású, valamint aleut lakosokat kitelepítették. Állampolgárság nem számított. Gyakorlatilag vihettek magukkal egy kevés ruhát, mást semmit, ingatlanaikat, üzleteiket maguk mögött kellett hagyják. Sokáig erről nem esett szó és kárpótlást sem nagyon kaptak. Sokakat ingyen munkaerőként használtak és mindenféle ürüggyel még akkor sem engedték el őket, amikor elvileg már távozhattak volna.

Még lett volna egy látogatóközpont amit meg lehetett volna nézni, de bevallom eddigre elfáradtam, ráadásul vacsorázni is ekkor lehetett. Úgy döntöttem, hogy a társaság a fontos, így Julie, Roger, Sue, Lizzy, Ghita és fia társaságában vacsoráztam. Egy burger volt a vacsorám, nem estem hanyatt tőle, de szerencsére nem is volt drága. A desszert, peanut butter mousse viszont nagyon finom volt.

Még nagyjából egy órát buszoztunk és Nenana nevű városban aludtunk. A város arról nevezetes, hogy fogadást lehet kötni arra, hogy mikor olvad fel a folyó, $2.5 egy fogadás ára, a napot és a pontos időpontot is meg kell adni. Az idei nyertes negyed millió dollárral lett gazdagabb. Nenana ice classic ennek az eseménynek a neve, idén április 27-én hajnali 5:18 tört meg a jég. (https://www.nenanaakiceclassic.com/)

Este lefekvés előtt még felkerestük a helyi kocsmát, ahol a föld nem épp egyenes, gondolom azért, mert ez alatt az épület alatt is megolvadt a permafroszt.

Mivel lehetett a buszon aludni, így éltem a lehetőséggel. 

Chena Hot Springs - Alaszka - Green Tortoise 9./25. nap

Egy lassú nap, azt hiszem az a legjobb jelző. Reggel a buszon ébredtünk, miután valamikor hajnalban megérkeztünk.

Az első feladat a sátor felállítása volt, mivel innentől sátrazni kell. Nagyjából rendben ment a dolog. A feszességen kell még dolgoznom, hogy a külső borítás annyira feszes legyen, amennyire lehet. Szerintem megtanultam. 

Délután megnéztem az üvegházakat, valamint a geotermikus erőművüket. Az üvegházakban paradicsomot, salátát, uborkát nevelnek. 

Mivel messze vannak a civilizációtól, így 85%-a az energiafogyasztásuknak termelődik geotermikus energiaforrásból, a többi dízelgenerátorral készül.

Elvileg van itt valami termálfürdő és a világ legnagyobb jégkiállítása, de termálfürdő már volt egy, jégkiállítás Szlovákiában, így úgy gondoltam, hogy most erre úgy gondoltam nem áldozok pénzt, helyette például szunyókáltam egyet délután.

Ahogy ígértem válaszok kérdésekre:

Én nem láttam semmilyen külön jelzést, ami arra figyelmeztetne, hogy nincs üzemanyag a közelben. Whitehorse és Dawson City között egy helyen, Pelly Crossing-nál volt egy benzinkút. Ez nagyjából 300 km-re van Whitehorse-tól, 200 km-re Dawson City-től. Chicken-ben is láttam benzinkutat. 

A buszt nem tudom mikor tankolják, lehet, hogy tegnap este amikor megálltunk például. 

Dawson City-ben beszélgettem egy kicsit azzal a fickóval, aki egy T3-as Volkswagen-el volt. Néha előnyös, ha az ember nem teljesen néma más nyelven, alig tudtam lelőni :-) Tőle tudom, hogy Hamburg-ból Halifax-ba van úgynevezett Roll On Roll Off (RORO) shipping, ami olyan, mint egy komp. Köbméter alapon fizetsz a szállításért és elvileg már akkor megéri, ha egy hónapnál többet maradsz. 12 hónapig maradhat a jármű és nincs műszaki megkötés, nem kell átalakítani. Biztosítás kell egyedül. 

A revü szerintem turistáknak van, hogy becsábítsák őket a kaszinóba, de maga a hely elvileg non-profit, a közösség magára fordítja. Az internet szerint 60.000 turista fordul meg itt évente.

A konzervnyitó számomra azért volt érdekes, mert mintha nekünk is ilyen lett volna. Magyarországon.

A buszon tetszés szerint lehet hesszelni, úgy tűnik a szabályozás meglehetősen rugalmas. Így lehet aludni is menet közben.  

Chicken - Alaszka - Green Tortoise 8./24. nap

Reggel a Top of the World Highway nevű úton indultunk Alaszkába. Az út jórészt nem rendelkezik burkolattal. Azért erre a névre hallgat, mert egyfelől messze északon van, másrészt hegyek tetején vezet és fentről nézel le a völgyekbe. Az út csak nyáron van nyitva.

Nem sokkal miután átértünk Alaszkába, gondoltam szunyókálok kicsit, erre egy moose kölyök bukkant fel az úton és nem messze volt az édesanyja sem. Kép nincs, mert lassan reagáltam. 

A határ után egy olyan helyen álltunk meg, ahonnan a kisebb bányajogokkal rendelkező aranybányászok indulnak. Többek között légpárnás hajókkal, az egyikről készítettem videót is, ahogy elindul. Bevallom eléggé tákolmánynak tűnt, de mégis működött. Két motor volt rajta, az egyik a "szoknyába" fújta a levegőt, a másik hajtotta előre.

A következő programpont Chicken volt, amely egy település Alaszkában. Állandó lakossága elvileg hét fő. Azt hittem, hogy ez lesz a legunalmasabb nap, tévedtem.

Először egy bányászati szakeszközt néztem meg, az az angol neve, hogy dredge. A lényege, hogy az elején lévő kanálsorral víz alól kibányássza az összes követ, amelyet egy nagy lyukas dobon keresztül átküld, majd a kisebb köveket átmosva a néhéz arany leülepszik, a maradék a gép hátulján távozik. Ennél a módszernél a lényeg a kisebb aranydarabkák kinyerése, simán előfordulhat, hogy nagyobb rögöket hátul kiköp, állítólag manapság nagy divat fémkeresővel átnézni azokat a kupacokat amelyeket egy ilyen gép maga mögött hagyott.

Maga a gép olyan, mint egy nagy ház, alul nagy üreges tartályokon úszik. Eredetileg is elektromos volt az egész, de ahol üzemelt, ott kábelen át kapta a működéséhez szükséges energiát. Ami számomra nem semmi, hogy szétszedték, és átszállították a mostani helyéről nem messze. Majd tettek bele két dízel generátort (egy folyamatosan működött, a másik volt a tartalék). 

Piszok zajos lehetett, hárman dolgoztak egyszerre rajta, három műszakban. Az egyik irányította a gépet, egy másik a kövek mosását követte nyomon, a harmadik feladata az olajozás volt. Igen csendes masina lehetett, mivel az elmondások szerint húsz mérföldnyire is elhallatszott a gépek zaja.

Azért, hogy a fagyott földet fel tudják dolgozni, egy nagyjából harminc fős csapat a gép előtti földbe vizet pumpált, hogy felolvassza. 

Ha jól értettem, akkor a működése során nagyjából 2.000 tonna aranyat termelt ki nyolc év alatt. Eredetileg 1967-ben, amikor utoljára működött az volt a terv, hogy a következő évben folytatják a munkát, így nagyon jó állapotban maradt fenn. Nem semmi munka lehetett arrébb mozgatni, nagyjából 400 tonna a berendezés súlya.

Megpróbáltam mindent leírni róla, de ha van kérdés megpróbálok válaszolni. 

A településnek van központja is, amely egy bolt, italbolt, kocsma, kávézó komplexus. Valójában egy alkalmazott van az egészre, így a kávézó zárva volt. A kocsmába pedig az életet a túratársak meghozták. Nagyon jól szórakoztam, ahogy három volt katonát (légierő karbantartók) szórakoztatták a csapat hölgytagjai. A kocsma nevezetessége egy ágyú, mellyel a vállalkozó szellemű hölgyek alsóneműjét repítik a magasba. Amikor erről a "nevezetességről" érdeklődtünk, a válasz az volt, hogy sajnos aki üzemelteti az ágyút épp nincs itt és nincs puskapor. Végül estére valahogy mind a puskapor, mind a fickó előkerült, így az ágyú is elsült. Készült videó is.

A vacsora pizzadilla volt, ami tortillába tekert pizzafeltéteket jelent amit félbehajtva megsütnek grill lapon.

Az este a buszon ért véget, mivel alvás közben a busz mozgott, Chena Hot Springs volt a cél.

A kérdésekre a válaszok a következő posztban érkeznek, mert úgy érzem oda kell egy kis konzerv tartalom. 

Dawson City - Yukon/Kanada- Green Tortoise 7./23. nap

Az első hét végét Dawson City-be töltöttük, ma a Midnight Dome-ra másztam fel, mégis más, ha magadtól mégy, mintha gépjárművel mennél. Meglehetősen meredek az út, felfelé két óra, lefelé elég volt egy. Fent üldögéltem egy jót és gyönyörködtem a kilátásban. 

A folyó túloldalára komppal lehet átmenni és van ott egy lapátkerekes temető. Amikor az ötvenes években elkészültek az utak, onnantól nem volt rájuk szükség és egyszerűen száraz dokkba tették őket és elfeledkeztek róluk. Maga a folyó egy évben négy hónapig volt hajózható, az alatt az idő alatt kellett lebonyolítani mindent. Az egyik képen van egy nagy raktár, ami egy háztömbnyi, ott tárolták a dolgokat.

Ismét finom halat vacsoráztam, az egyik útitárs foglalt asztalt, így egy nagyobb társaság evett együtt. 

Van a városban egy érdekes szokás, valaki egyszer talált egy alkoholba eltett, tartósított lábujjat és úgy gondolta, hogy a legjobb, ha megissza az alkoholt. Így indult a Sourtoe Cocktail világhódító útjára. A feladat, hogy megidd a dupla whiskey-t és a szádhoz érjen az ujj (vagy bármi is legyen az az izé). Jelentem klubtag vagyok, ha minden igaz a 116797-ik.

Még egyszer benéztünk Diamond Tooth Gertie kaszinójába, ma más volt a szólista nő, a tegnapi jobb volt.

Bár nem eseményekben volt dús a nap, hanem lépésekben, én nagyon élveztem. 

Dawson City - Yukon/Kanada- Green Tortoise 6./22. nap

Reggel Whitehorse mellett, a Takhini Hot Springs-nél ébredtünk, a nap során Dawson City volt a cél. 

Továbbra is megdöbbentő, hogy van egy út és sok száz kilométeren át nincs semmi, de tényleg semmi. Az út mellett néha látható, hogy volt egy-egy tűz, a fák feketék, alatta gyönyörű lila virágok, ahogy a természet megújul. 

Az utakat karbantartják, rossz nyelvek szerint két évszak van, a tél és az útépítés. Mindenesetre elmentünk egy elég komoly építkezés mellett, ahol szerintem még az alépítményhez is hozzányúltak. 

Mielőtt célba értünk tettünk egy rövid kitérőt, a Midnight Dome nevű csúcsra mentünk fel, ahonnan megcsodáltuk a kilátást. Látszik egyrészt a bányászat, hisz ez a város mégiscsak az arany miatt van itt. 

Vacsora után a Diamond Tooth Gertie nevű becsületvesztőbe tettük át székhelyünk, ami egyrészt egy kaszinó, másrészt revü. Bevallom engem az utóbbi érdekelt és bár a világ végén vagyunk mégis egész jó volt, talán a nagyon jó jelzőt is megkockáztatom. Három műsor van egy este, az első múltidézó, aztán egyre poposabb lesz a második, végül a harmadik teljesen pop (ABBA, Back street boys, stb). 

Az utolsó éjfélkor kezdődött, készítettem egy fotót háromnegyed tizenkettőkor (naplemente előtt) és egyet fél egykor, amikor még mindig igazándiból világos van. A műsor közötti szünetben ismét előkerült Lyle (tulajdonos / sofőr), mondjuk úgy, hogy nem sok jót tesz a saját üzlete érdekében, mert igencsak barátságtalan. Reggel belém is belémkóstolt, de én nem vettem magamra, egyik fülemen be, másikon ki. Van aki mesélte, hogy sírt Lyle miatt. És itt egy belevaló 50+-os nőre gondolj :-(

Azt hittem ma nem lesz miről írnom, tévedtem, de lent ott van sok-sok kérdésre válasz, remélem semmit sem hagytam ki. 

Beszéljünk a medvékről :-) Először is, a medvék ha tehetik kerülik az embereket, a legegyszerűbben úgy tudod távol tartani őket, hogy beszélsz. Ha véletlenül mégis összefutsz eggyel, akkor üdvözöld, ne fuss el. Tedd fel a kezeid, légy "nagy". Ha a medve feláll, akkor egyszerűen megpróbálja jobban megérteni mi is vagy, inkább szagolva, mint látva, mivel a látásuk felettébb pocsék. Ösvényeken azért találkozhatsz medvékkel, mert ők sem hülyék, könnyebb egy ösvényen közlekedni, mint az aljnövényzeten keresztül küzdeni magad. 

Az étkezésekről még egy dolog jutott eszembe. Alapvetően vegetáriánus egyszerűen azért, mert húst megfelelően hűteni macerás, de ha valaki húsra vágyna simán ehet amikor épp magadról kell gondoskodj. 

Érdeklődtetek arról, hogy hogyan tájékozódunk programokról. Egyfelől amikor megállunk valahol, akkor mindig kapunk információt arról, hogy az adott helyen mi érhető el, van-e izgalmas séta lehetőség, stb. Másrészt újdonságként párnaponta kapunk egy e-mailt, benne információval a következő napokról. 

Az időjárás változatos, szerintem sosem volt 20 foknál melegebb. Olyan tiszta ég, mint otthon nyáron szerintem nem volt, felhők szinte mindig vannak, sokszor előfordul, hogy esik, van, hogy nagyon, van, hogy kicsit, de tartósan eddig sosem esett. Éjjel tud hideg lenni, tippre olyan öt fok körül lehet a hőmérséklet. 

A cruise ship Az USA-ban nagy divat, rengeteg ilyen utat szerveznek, vannak tematikus utak is, ami számomra inkább meglepő, hogy nem kevesen vannak olyanok, akik sokszor ki sem szállnak. Juneau-ban láttam olyan plakátokat amely szerint szeretnének hajó nélküli szombatokat, de ez elvileg sok munkahely elvesztésével is járna. A Lynn canal elvileg az egyik legmélyebb fjord a világon. Juneau, Skagway és újabban Haines a városok ahol megállnak. 

Ami otthonról elképzelhetetlen az a távolság és az, hogy itt tényleg a természet az úr. Alig vannak települések, azok is legtöbbször aprók és nagyon távol helyezkednek el egymástól. Amin meglepődtem, hogy harmadik legfiatalabb vagyok, van egy 18 és egy 26 éves srác, a többiek mind 60+

USA, Ausztrália, Új Zéland ahonnan jöttek az emberek. A férfi nő arány 6/11.

Kanadába nem kell vízum, ha légi úton érkeznél, akkor kell előzetes regisztráció. Az USA-ba jelenleg minden belépéshez kell ESTA (elektronikus előzetes beutazási jogosultság), ezt még Juneau-ban ha jól emlékszem elintéztem. Az app egy katasztrófa, egy videó szelfit kell készíteni, de nem magyarázza el, hogy pontosan mit is kellene tenni, sok-sok próbálkozás után elintéztem a weblapon. Emlékeim szerint nem voltam túl lelkes. 

Indián történetek: volt még egy történet egy lányról, aki egy nagy hernyót nevelt. Elég kegyetlen az egész, mert állítólag a serdülő lányokat száműzték. Egy lány, azért, hogy legyen társasága egy hernyót kezdett el nevelni, később ez a hernyó akkorára nőtt, hogy a közösség életét veszélyeztette, mivel megette a törzs ételét. Ezek után a lányt száműzték. 

Apróságok:

Eddig nem volt vészes szúnyog helyzet. Voltak, de annyira nem volt vészes, hogy sátorban aludjak. 

Az ételeket én helyeztem el a tányéron, a betekert cuccokat így kaptuk. 

A Pepsit kíváncsiságból vettem, későn vettem észre, hogy pohárba kellett volna kitölteni. Pont a széndioxid bökőssége hiányzott belőle. Habzott, de nem úgy. Az egyik sima, a másik vaníliás volt. 

Érdekes, hogy a repülős világban a sztenderd a láb, mint mértékegység. Hajózásban érthetőbb, hogy miért ez a sztenderd. 

A múltbéli gondokra bevallom nem emlékszem, majd ha hazaérek felfrissítem a memóriám, addig nincs kedvem ezzel foglalkozni :-) Amikor Juneau-ban a hostelben páran beszélgettek, akkor nyilvánvaló volt hogy mi a téma és persze Lyle (sofőr / cégtulajdonos) most is olyan, mint egy durva smirgli. 

Whitehorse - Yukon/Kanada- Green Tortoise 5./21. nap

Ma reggeli után (oatmeal) az első megálló Haines Junction volt. Ez 237 km-re van Haines-től és közben nincs település. Az út kétszer egysávos, de a forgalom minimális, mondjuk 15-20 percenként jön szembe egy autó. Haines Junction-ban van a Kluane Nemzeti Park látogató központja, nagyon érdekes volt, de sajnos csak kevés idő volt rá. Talán a legérdekesebb dolog, hogy az út ahol megyünk és az óceán között két hegylánc van, mi a kisebbet látjuk, mögötte van egy sokkal nagyobb rengeteg gleccserrel. Ha feljutottam volna a King's Throne csúcsra, akkor esetleg láthattam volna. De még mindig úgy gondolom, hogy jól döntöttem. 

Lehet, hogy meglepő, de keletnek indultunk és Whitehorse, a Yukon fővárosa volt a következő cél. Itt a MacBride Múzeumon rohantam végig, itt is rengeteg információval gazdagodtam. 

A nap lezárása egy termálfürdő, a Takhini hot springs volt, ami a kemping mellett van. Későre jár, így alszom, de mivel holnap egész nap úton leszünk Dawson City felé, így lesz időm válaszolni a kérdésekre, más tartalom nem tudom lesz-e, szóval tessék kérdezni bátran, aki kérdezett, annak köszönöm türelmét. 

Kathleen Lake - Yukon/Kanada- Green Tortoise 4./20. nap

Ma reggelire Tortoise McMuffin volt, ami muffin pirítva, rajta Cheddar sajt, tojás és kanadai bacon. Reggeli után mindenki megcsinálta ebédre a szendvicsét, majd kirándulni mentünk, ki-ki kedve szerint. Én a King's Throne Summit-őt néztem ki (Királyi trón csúcs). Gyönyörű a hegy, a leírás szerint fantasztikus a kilátás, így bár igencsak tiszteletet parancsolt, úgy döntöttem, hogy nekivágok. Még páran hasonlóan döntöttek, az sem riasztotta el őket, hogy meglehetősen sok szintet kellett leküzdeni kevés távolságot megtéve - magyarra lefordítva nagyon nagyon meredek. 

Az úton sétálva gondolkodtam, hogy a táv fogy, de igazából felfelé még nem mentünk - itt mi lesz. Nem kellett sokat gondolkodjak, mert lassan elfogytak a fák és jól látszott, hogy egy irányban lehet tovább menni, felfelé. És még felfelé. Ha még nem untad volna meg, akkor felfelé. Mindezt sziklás, köves, törmelékes úton, ahol volt egy szakasz ahol szinte nem volt semmi amibe a lábad kapaszkodhatott volna, miközben kellett felfelé menni. Többen itt adták fel, de úgy gondoltam, hogy bennem még van, így küzdöttem tovább. Az út egyik "végpontja" a trón ülése. Innen egy még kitettebb, legalább ennyire meredek, de ennyire sem jelzett ösvény vezetett volna tovább. A szél is elképesztően fújt, így úgy döntöttem, hogy az az okos, aki életben marad, nem aki merészen otthagyja a fogát. Ketten nekivágtak a csúcsnak, de ők sem mentek végig, mert annyira fújt a szél. 

A kilátás fantasztikus volt a trón üléséről is, egyszer majd ti is látni fogjátok az itt készült képeket. 

Délután lazítottam, majd vacsora, ami sok-sok zöldséggel készült stir fry és rizs volt. 

Vacsora után még pont odaértem a ranger talk-ra, ahol a medvékről beszéltek. Nagyon érdekes volt, hogy mennyi veszély leselkedik a bocsokra, akik két évig vannak az anyjuk mellett. A korábbi posztban szereplő két medve is nagyjából két éves, állítólag most rakta ki őket az anyjuk. 

Alaszkába először az oroszok jöttek és orosz gyarmat volt, pár millió dollárért adták el az USA-nak. Akkor még nem tudtak sem az aranyról, sem az olajról, így inkább nyűg volt, hisz messze volt. Oroszok már nem nincsenek, igazából vagy az itteni őslakosok leszármazottai, vagy olyanok élnek itt akik szerencsét próbálni jöttek. Sokan jönnek ide nyáron dolgozni, mert a nagy hajók (cruise ship - nem tudom mi a jó magyar szó rá) rengeteg munkát teremtenek. Egy hajón kettő és ötezer ember közötti utas van, ezen felül ehhez mérten személyzet. Szeretik őket, meg nem is. Képzeld el, hogy Haines-ben lakik nagyjából 1.500 ember és megjelenik egy hajó 2.000 emberrel a fedélzetén... Skagway-ben ha jól emlékszem 1.200 ember és négy hajó, azaz 4-10.000 ember zúdul a városra. 

Az étkezés kérdése sok vitát szül, én a jó dolgokra koncentrálok. Szóval elvileg az étkezések 70%-a van benne az árban (tehát leginkább ott, ahol te nem tudsz magadnak semmit sem venni). Eddig nézzük hogy volt: hétfő - vacsora, kedd - reggeli, ebéd (szendvics), szerda - reggeli, ebéd, vacsora, csütörtök - reggeli, ebéd, vacsora 

Azt tudom, hogy holnap csak reggeli lesz. Ki-ki döntse el, hogy mit gondol, én fantasztikus halibut fish and chips-et ettem kedden amit sajnáltam volna kihagyni. 

Lassan elalszom, de még akkor egy kicsit az alvásról. Lehet mindig sátrazni, béreltem én is, de bevallom a buszon kényelmes, és nem kell akkor a sátorral nyűglődjek, például az esőben tegnap előtt ez nem lett volna vidám. A busz elején alszom, a kamra felett, ez az utas oldali (jobb oldali) első pad. 

Ígérem, hogy a többi kérdésre sem felejtek el válaszolni, de majd holnap. Így is jó eséllyel holnap egyszerre két adagot is kaptok :-) 

Kathleen Lake - Yukon/Kanada- Green Tortoise 3./19. nap

A mai nap lassan indult, először is esett. Ez nem katasztrófa, hisz amúgy is buszozás volt a menü. Az egyik útitárs rossz hírt kapott, így neki haza kellett mennie. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Hainsben van repülőtér, ahonnan el tud jutni Juneau-ba, ahol pedig már nagy reptér van. Sajnos a rossz idő a kisrepülőgépeket is akadályozta, de a komp, mint végső megoldás ott volt. Ha most este kellene elindulnia, akkor ez valójában lehet, hogy sok napig lehetetlen lenne.

Délelőtt először Haines városában voltunk, ahol először a nyilvános WC fedett előtérben, majd egy kávézóban múlattuk időnk. Azért nem indultunk azonnal, mert egy helyi törzs kiállítását szerettük volna megnézni, amely délben nyitott. Itt a Tlingit törzs az őslakos, a törzsfőnök házának részeit állították ki ha jól értettem. Nagyon idős tárgyakat láttunk, lehettek akár kétszáz évesek is. Amúgy nem lehetett egyszerű életük, hisz végülis folyamatosan elnyomták őket és a kultúrájuk úgy ahogy van fel kellett adják. Pedig érdekesek a történeteik. Az egyik arról szólt, hogy volt valami ellenséges szellem akit nagy alapossággal elpusztítottak, majd még utolsó tettként a hamvakat jól szétszórták annak ellenére, hogy a szellem figyelmeztette őket, hogy örökre kísérteni fogja őket. A "jutalom" a szúnyogok, melyek azóta is csípnek válogatás nélkül mindenkit.

Az indián kiállítóhely után átkeltünk a határon, így British Columbia, majd nem sokkal később Yukon tartományban jártunk. A hegyek gyönyörűek, időnként egy tó, patak, vagy folyó. Az út szuper minőségű, de szinte semmi forgalom. Településen egyen sem mentünk át, pedig jöttünk legalább 100 km-t. Jelenleg Kathleen Lake-nél vagyunk.

Most megyek aludni, itt lassan este tíz és a nap még magasan. Mivel úgy sincs internet a kérdésekre holnap válaszolok. 

Medvék

Nem én csináltam a képeket, mert épp fürödtem, de ez a két fiatal mackó sétált el szinte a busz mellett. 

Haines - Green Tortoise 2./18. nap

Ez a második szakasz kevésbé a távolságokról szól, egy-egy alkalommal nem fogunk sokat menni, inkább felfedezünk. Így maradtunk ma Hainsben. 

Ma egy olyan programon vettem részt, mely bár drága volt (aki tudja, annak ez mond valamit, hogy drágább volt, mint Kappadókiában a hőlégballon), de egyedülálló élmény. Egy kisgéppel a Glacier Bay nemzeti park gleccserei felett repülhettem. Készítettem képeket, de inkább a kötelességtudat vezetett, mert próbáltam befogadni az egészet. Itt a hegyekben rengeteg gleccser van és érintetlenek, ide alapvetően nem lehet eljutni. Nincsenek utak, emberek szinte nem jutnak el ide. Rengeteg gleccsert láttam, nagyjából 4000 láb magasan repültünk, néha szinte megérintettük a jeget. Még mindig nehezen öntöm szavakba, de délelőtt utána csak kapkodtam a fejem. 

Ebédre két szendvicset ettem, amit még reggel csináltam, majd utána George és Mariann útitárssammal elindultunk egy Battery Point nevű hely felé, de Éva és Randy jött velünk szemben, akik elmondták, hogy igazából csak a lábad koptatod, sokat nem látsz. Így még lementünk a partra, kigyönyörködtük magunk, majd elindultunk vissza. A vicces az, hogy az út eleje messzebb volt, mint maga az út teljes hossza.

A könyvtár volt a következő cél, lévén ott volt WiFi és sok reklamáció érkezett a képek hiánya miatt. Most jórészt minden kép fent van, kivéve aki azóta készült. 

Vacsorára halibut fish and chips-et ettem, fenséges volt, a társaság jó, a kiszolgálás kicsit barátságtalan.

Ahogy a kempingbe visszaértünk, a tulajdonos kint állt és vadul integetett. Két barna medve garázdálkodott itt egész nap, így vigyázzunk még inkább. Állítólag amíg fürödtem lent az úton végigcammogtak. 

Ismét a buszon alszom, a kedvenc helyemen, nemrég csendesedett el mindenki. Jókat nevettek. Én is velük :-)

Az Oroszország kérdésre ígérem visszatérek, de az hosszabb történet, a lényeg, hogy az amerikaiak megvették tőlük Alaszkát. 

Képek lesznek, amikor lesznek, amikor nem lesznek szavak azért talán igen, vagy az sem, de törekszem. 

Végül pedig 22:38 van épp, kint derengés, látod a dolgokat, de belül azért hasznos, ha van lámpád. 

Haines - Green Tortoise 1./17. nap

Kedves olvasó, nem, az alaszkai tiszta levegő nem vette el az eszem, gondoltam a számozás kettős, hisz egy új út eleje és egy régi folytatása ez.

Reggel négykor ébredtem, negyed ötkor már az ajtóban készen álltam, hogy induljak a buszhoz. Két leendő útitárs tartott velem, a lépcsőn lefelé úgy döntöttem segítek az egyik hölgynek a csomagja cipelésében, mert láthatóan küzdött vele. 

A busz új, az üdvözlés a régi, jó volt újra buszra szállni. A létszám jelentősen kisebb, 17-en vagyunk. Egy kínai hölgy van itt abból a társaságból akivel két éve utaztam. Van egy magyar hölgy (31 éve él az USA-ban) a párjával (amerikai) jöttek. Vannak ausztrálok, új zélandiak (akik közül van aki eredetileg angol), egy orosz nő New York-ból meg amerikaiak sokfelől.

Erősen mozdítom az átlagéletkort lefelé, úgy tűnik, hogy nyugdíjasok, vagy közvetlenül előtte, vagy épp utána járnak. De mielőtt valaki egy sziklát hajítana felém, mindenki jó fej. 

Először kompoltunk, a Lynn csatornán hajóztunk végig, akit érdekel Auke Bay Ferry Terminal és Haines Ferry Terminal helyeket keresse, közöttük van szép szaggatott vonal. A távot nagyjából öt óra alatt tettük meg, a látvány pazar végig, hisz a víz szélén közvetlenül gyönyörű hegyek vannak, tetejükön hótakaró. Azt hiszem egy kicsit el is bóbiskoltam közben. Reggelire az előző este elkészített szendvicsem ettem. 

Kikötés után Haines városába vezetett utunk, ahol talán másfél órát töltöttünk, sokak ebédeltek is. Én folyékonykenyér készletet alapítottam. 

A délután második, egyben nagyobb részét a Chilkoot folyó és Chilkoot tó partján töltöttük. Képzelj el hófödte csúcsokat, közötte egy tiszta tavat. Amolyan igazi giccseset. Nagyjából ilyesmi lehet ha szavakkal kellene megfogalmaznom. A folyó arról nevezetes, hogy a lazacok azon keresztül úsznak fel a tóba az újabb generációk létrehozása céljából. Ezt tudják mind a horgászok, medvék, sasok és oroszlánfókák is. Ebből a listából a medvék kivételével minddel találkoztunk (medvével közvetetten igen). A folyón ezen kívül van egy akadály is, amin csak egy helyen tudnak átúszni a lazacok, így meg tudják őket számolni. Ma 423 úszott fel, ami állítólag nem nagy szám és sajnos egyet sem láttam, pedig kíváncsi lettem volna rá. 

A vacsora fenséges volt, lazac, spárga, krumplipüré és saláta. Nem tudtam ellenállni, mivel maradt repetának való és vettem még egyszer.

Az éjszakát a buszon töltöm, most már a hidegre is fel vagyok készülve, nem úgy mint az elején két éve. 

És szokás szerint következzék a reakciók sora a reakciókra:

A nap elmegy ugyan, de szerintem igazi sötét nincs, ráadásul tartunk északra.

A medve meglepő volt, szerintem aranyos is, főleg, hogy ő nem az emberekkel volt elfoglalva. 

Valami savanyú kenyér volt a pelmenyihez és jelentem mind a marhahúsos, mind a krumplis finom.

Juneau 2. nap

Ma eredetileg a Tracy Arm fjordot és az ott lévő gleccsereket szerettem volna megnézni, de mivel nem találtam egyetlen olyan céget sem amely utat szervezett volna oda, így új program után néztem. 

Először reggeliért indultam, amikor a lépcsőn leértem ami a bolthoz vezet, balról a következőt hallottam. Bear. Majd egy muksót láttam, aki az idősmobiljáról jobbra mutogat. És tényleg, egy medve volt ott, nagyjából talán ötven méterre. Tudomást nem vett rólunk, haladt tovább elfele, ellenben egy kuka felkeltette érdeklődését, de hiába, itt azok medvebiztosak. Ő is, én is folytattam a magam útját, szerencsére egymást nem keresztelve. 

Van a városban egy Tram, ami nem villamos, nem is tudom miért ezt a nevet kapta, mert valójában egy felvonó, amolyan kötélpályás. Büszkén mondják, hogy helyi, de emlékeim szerint Franciaország nem tartozik még ide, de ki tudja. 

Szóval úgy döntöttem, hogy az idő javult eleget, így felmentem a hegy tetejére. A kilátás gyönyörű. Vannak épített kilátóteraszok, de feljebb vannak természetes kilátópontok is. Megnéztem őket, üldögéltem, gyönyörködtem, majd lejöttem. Ebéd után (változatosság kedvéért pelmeny) néztem, hogy az idő gyönyörű lett, kisütött a nap, így mivel a jegy egész napra szólt, így még egyszer felkerekedtem és megnéztem a kilátást. 

A délutánt ellátmány feltöltéssel fejeztem be, vettem vacsorát, holnapra pedig szendvicsnek valót. 

Holnap reggel öt, vagyis fél órával előtte lesz jelenésem, ugyanis indul az út. Ki tudja mit hoz, mert több erdőtűz is tombol. Remélem a Denali nem marad ki, mert jelenleg zárva van, szintén tűz miatt. 

Nem tudom, hogy mikor lesz legközelebb WiFi, így biztos ami biztos az első három nap képei itt találhatók:

https://photos.app.goo.gl/8y178myrXsfs9Kms8

Kérdésekre válaszul:

Holnap, azaz hétfő hajnalban indulok a busszal tovább. Először komp Haines-ig.

A nap talán tízkor megy le, de mivel eddig mindig előtte elaludtam hála az időeltolódásnak, így nem tudom pontosan. Most 21:48-kor még teljesen világos van. Ennél elvileg még később is lesz naplemente, hiszen haladunk majd észak felé.

A képen hátul van a St Helens, az elhagyta a tetejét egy kitörés során. Elöl a Rainier. 

Juneau 1. nap

Oroszlánszag és hideg. Ez a két jellemző, amivel a hostel szobáját jellemeznéd. Szerencsére volt több takaró, az orr pedig gyorsan kikapcsol. Párszor felébredtem, de nem volt vészes, főleg tavalyhoz képest amikor az arra érzékeny tengeri betegséget is kaphatott volna, úgy mozgott az ágy. Ez szerencsére stabil.

Az első dolgom az volt, hogy megkerestem, hogy hétfőn honnan indul a busz és mennyi idő alatt tudok odasétálni. Nagyjából egy negyed órás séta, egyáltalán nem vészes. 

Felderítettem a parkoló mellett található boltot és egy szendvics és egy üveg víz lett a reggeli. 

Mára a Mendenhall gleccsert néztem ki, mint cél. Juneau igazából két részből áll, a régi városból, ahol a kikötő van és onnan autóval nagyjából negyed órányira lévő Mendenhall völgyből. A régi város felkúszik a hegyre, a hostel is majdnem a város fenti szélén van. Lent mindenféle boltok vannak, hisz egyszerre több hajó is kiköt, mellyel sok-sok ezer ember szabadul a városra, gondolom ők a fő bevételi forrás. 

A Mendenhall völgyben vannak a nagy áruházak, gyorsétterem, ilyesmi, hisz a hajóval érkezettekre egy biztosan igaz - jóllakottak és nem éhesek. 

Ha a gleccsert szeretnéd megtekinteni, akkor két lehetőséged van. Az egyik, hogy a kikötőből indulsz, ahol több cég is elvisz busszal csekély $45 ellenében, de lehet, hogy ennél is több pénzért. A másik lehetőség, hogy a helyi busszal mégy, ami $2-ba kerül, de csak készpénzzel fizethető és visszajáró nincs. Ja és ami szerintem mindenkit távol tart attól, hogy ezt a lehetőséget használja - nagyjából 20 percet kell sétálni. Vicces, hogy a weboldalak, ahol ennek utánanéztem, ezt az utat egy irányban egy órára saccolják. 

A gleccser szép, bár csak távolról lehet benne gyönyörködni, állítólag jó pénz ellenében helikopterrel landolhatsz rajta. A gleccser egy tavat, majd egy folyót táplál. Még egy szép vízesést láttam, melyet a gleccser táplál.

Ebédre pelmenyit ettem, bár maga a hely ahol ettem a kikötőben van, mégis helyi viszonyok között piszok olcsó. Elvileg tradicionálisan készül, de a curry, valamint a Sriracha szósz szerintem nem orosz, de finom, ha ezzel adják ám legyen. Marhahúsos, vagy krumplis változatban kérhető. 

Ebéd után éreztem, hogy az időeltolódás beüt, így a hostel felé vettem utam. Csak öttől lehet bemenni, így üldögéltem előtte nagyjából egy órát. Gondoltam alszom egy fél órát, lett abból három. Most megpróbálok egy kicsit ébren maradni, fél kilenc körül jár az idő, aztán alszom tovább. 

Az idő ma nem volt tökéletes, de amikor épp mentem, akkor nem esett, csak előtte és utána, ezért nagyon hálás vagyok. Holnap elvileg már napsütés lesz. Ma 15 fok, elvileg holnap 20 - meglátjuk. 

Megérkeztem

A mai nap, ami otthon tulajdonképpen két nap jórészt üldögéléssel telt. Fél négykor indultam otthonról, szerencsére nem korábban, mert a kiírással ellentétben csak négykor nyitottak a felvételi pultok, így nem sokat kellett várnom. Kollégámnak hála nem a hosszú, csak a rövid sort kellett kívánom, ugyanis felfedezte, hogy egy másik légitársaság státuszát a Lufthansa légitársaságnál "honosítani" lehet. 

Először Frankfurt volt a cél, ahol a korábban említett státusz jóvoltából egy gyors reggeli is belefért a lounge-ban.

A második járat nagyjából tíz órás volt, Seattle-be tartott. Amikor orvost kerestek a fedélzeten, akkor néztem, hogy vajon hol szállunk le, de végül erre nem került sor, nem is nagyon tudom, hogy hol lett volna erre lehetőség, mert Izland és Grönland felett repültünk, majd Kanada kietlen vidékei következtek, ahol nincs igazán repülőtér. 

Leszállás előtt a Mount Rainier és a Mount St Helens is jól látszott a levegőből, erről egy képet is mellékelek. 

Ezek után egy jó hosszú türelemjáték következett, mivel dél körül érkeztem és eredetileg este hétkor indult volna az utolsó repülő, de ebből nyolc óra lett. Az időt jórészt alvással töltöttem, ülve. 

Bevallom a legutolsó repülőúton a rám váró ágyról ábrándoztam. 

Még a repülőn ülök, de már Juneau-ban. Gurulunk a terminál felé, holnap innen folytatom. 

Amúgy rossz időt mondanak, szurkoljatok, hogy tévdejenek az előrejelzéssel. 

Indulás

Kedves olvasó!

Elindul a második felvonás. Ha kíváncsi vagy merre megyek, akkor elvileg látható egy térkép, ami megmutatja az útvonalam. Részletesebb leírást itt találsz: https://greentortoise.com/denali-dream/

Ma Frankfurt és Seattle érintésével Juneau-ba utazom. Juneau Alaszka állam fővárosa és kizárólag tengeri, vagy légi úton közelíthető meg. Vannak utak, az autók az Alaska Marine Highway segítségével közelíthetik meg, ami az állam által támogatott komprendszer. Hétfőn majd ezzel utazom Haines városába.

Az út nem lesz rövid, Seattle-ben nagyjából hét órát fogok tölteni, itthoni idő szerint szombaton reggel fél hétkor érkezem.

Szállásom Juneau-ban az egyetlen hostelben lesz, ez volt legutóbb az utolsó állomásom. 

Második felvonás

Pár óra múlva kelni kell és indulni a távolba, hogy most végre lássuk az igazi Alaszkát.

Tarts velem, kommentelj bőszen én pedig törekszem minden kérdésre válaszolni :-)